Tájház

FELPÉCI TÁJHÁZ

Tájházunk küldetése

A Felpéci Tájház a közösség számára nyitott intézmény, mely Felpéc tárgyi és szellemi emlékeit gyűjti, őrzi. Részt vállal a vidéki Magyarország kulturális örökségének megőrzésében, a település helyi értékeinek feltárásában, az értéktár létrehozásában, annak hasznosításában. Szabadidős, népfőiskolai programjain keresztül a tárgyi emlékek, az életmód és a szokások bemutatásával, elméleti ismeretek és a mai ember mindennapi életben is hasznosítható gyakorlati tudás közvetítésével segíti a népi hagyományok jobb megértését, hozzájárul a magyar kultúra hazai és nemzetközi szintű népszerűsítéséhez.

FELPÉCI TÁJHÁZ

HELYSZÍNEK

Tájház

A telken a múzeumot jelentő lakóház, valamint a közösségi, hagyományőrző rendezvényeknek is helyet adó új épületrész mellett az udvaron kemence épült.A tájház így kialakult terei lehetőséget biztosítanak családi, baráti, munkahelyi közösségek rendezvényeinek lebonyolítására. Nyári napközis táborok helyszínének is alkalmas, vagy táborok egy-egy napjának lebonyolítása is megoldható itt. A nyugodt falusi környezetben az elmélkedésre, kikapcsolódásra vágyóknak is ideális helyet nyújt a Felpéci Tájház.

Gazdasági Skanzen

FCA-KP-1-2021/1-000631

Gazdasági Skanzen kialakítása a Felpéc Tájháznál című projekt 5.462.500 Ft értékben, a Magyar Falu Program keretében a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a Miniszterelnökség támogatásával valósult meg 2021-2022-ben. A projekt keretében kerítés és gazdasági épületek kerültek felépítésre.

Présház és etnobotanikai kert

A felpéci tájház egy pincével és présházzal kiegészült központ, ahol a Felpécért Alapítvány a szőlőbirtok egy részén etnobotanikai kert kialakítását kezdte el. Ezen a területen hagyományos, betegségeknek jobban ellenálló szőlő és gyümölcsfajták ültetését végzik, és bemutatják a karós művelésű szőlő és málna termesztését is. A látogató gyerekek, családok vegyszermentes gyümölcsöket kóstolhatnak és megismerhetik ezek előnyeit a többi gyümölccsel szemben. A helyi óvodások magaságyásokba ültetett zöldségeken keresztül ismerkednek a veteményeskertek titkaival. A projekt keretében sor került egy mezítlábas tanösvény kiépítésére. Egy fedett szín kialakítása is a tervekben szerepel, ahol a gyereklátogatások esős időben is megvalósulhatnak. A tájházi épületegyütteshez a Kubinyi Ágoston Program segítségével hozzákapcsoltuk a község szőlőhegyén található hagyományos présházépületet a hozzá tartozó szőlő és gyümölcsössel. A felújítás megvalósítása egy olyan együttműködés keretében jött létre, ahol nem csak az épület népi építészeti értékei maradtak meg, hanem egy tudásátadó építőtábor, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum Tájházigazgatósága által szervezett Népi Építészeti Nyári Egyetem kapcsán, maga a népi építészeti tudás is – gyakorlati tudás formájában – tovább öröklődött. A présház sajátos tematikájú kiállítóterével, bemutatójával, a szabadtéri pedagógiai célú használat lehetőségével tovább bővíti a közösségi felhasználás lehetőségeit.

FELPÉCI TÁJHÁZ

Közösségi szolgálat

A Felpécért Alapítvány örömmel fogad érettségi előtt álló diákokat közösségi szolgálat teljesítése céljából. Jelenleg a következő intézményekkel van szerződésünk, de nyitottak vagyunk új szerződések kötésére is.

  • Apor Vilmos Római Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium és Kollégium
  • Apor Vilmos Római Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium és Kollégium
  • Apor Vilmos Római Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium és Kollégium
  • Győri SZC Bercsényi Miklós Közlekedési és Sportiskolai Technikum
  • Győri SZC Deák Ferenc Közgazdasági Technikum
  • Győri SZC Hild József Építőipari Technikum
  • Győri SZC Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum és Kollégium
  • Győri SZC Krúdy Gyula Turisztikai és Vendéglátóipari Technikum
  • Győri SZC Lukács Sándor Járműipari és Gépészeti Technikum és Kollégium
  • Győri SZC Pálffy Miklós Kereskedelmi és Logisztikai Technikum
  • Győri SZC Pattantyús Ábrahám Géza Technikum
  • Péterfy Sándor Evangélikus Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium
  • Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium
  • Révai Miklós Gimnázium és Kollégium
  • Szabadhegyi Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium
Ha szeretnéd megismerni egy Tájház mindennapjait, nagy szeretettel várunk!

Várunk szeretettel tájházunkban!